Feltehetően sokan búcsúztatják könnyes szemekkel a tavaszt, ugyanis már jól érezhető, hogy hidegfront teszi tiszteletét ...
Az orosz–ukrán háború minden nappal egyre véresebb. Pénteken legalább 11 civil megsebesült, miután az ukrán fegyveres erők a ...
A korábbi választási kampányában Trump akár hatvanszázalékos vámokat is kilátásba helyezett a kínai árukra, és bár egyelőre a ...
A földgázszállító FGSZ a hiba tényleges mértékének ismeretében is tartani tudja korábbi vállalását a javítás legkésőbb ...
„A bíróság jogerősen kimondta, hogy a Magyar Péter által Kubatov Gáborról elmondottak nem minősülnek sem rágalmazásnak, sem becsületsértésnek, ezért megszüntette az eljárást” – jelentette be a Tisza ...
Vádat emeltek Debrecenben pénteken egy férfi ellen, aki egy pontosan meg nem nevezett észak-alföldi településen támadt ...
A Liverpool irányítását a 2024/2025-ös idény kezdetén átvevő holland reagált arra is, amivel egy újságíró szembesítette. A kérdező Szoboszlai Dominik egy korábbi nyilatkozatát idézte, amelyben a ...
Emberölés kísérlete miatt nem jogerősen 10-10 év fegyházbüntetésre ítélt a Miskolci Törvényszék két férfit, amiért egy ...
Az EU állam- és kormányfői a brüsszeli Egmont-palotában gyűlnek össze, ahol az európai védelemről fognak megbeszéléseket folytatni. A munkaebédre Mark Rutte, a NATO főtitkára is meghívást kapott, Keir ...
Saját közvélemény-kutatásaikat cáfolják a baloldalhoz köthető manipulációs kerekasztal egyes intézeteinek vezetői. Miközben tavaly október óta sorra hozzák nyilvánosságra azokat a felméréseket, amelye ...
The government's investment project designed to benefit the capital's residents is used by the mayor for political games.
Itt nem állunk meg: május 29-30-án újra jobboldali seregszemle Magyarországon. Rajtol a negyedik CPAC Hungary! Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor ...